Idézet:
Révay András: A ferencesek megszentelték
szo, 2010/05/29 - 07:23 - johannes
„Itt minden pálinkájuk ezüst- és aranyérmet kapott. A siker mindjárt gondokkal is járt. A Matheus pálinkák íz-, szín- és illatvilága, 50-60 fokos alkoholtartalma könnyen felismerhető. A versenybírálók is megismerték, és miután ők a konkurens főzdék tulajdonosai, a diadalmenetnek egy csapásra vége szakadt. A 2010-es Hundeszt verseny egyik bírálója el is mondta: „megismertem ám a pálinkáidat, fantasztikusak, én mindegyikre húsz pontot adtam, csak a többiek húzták le!" Ezt követően Máté Csaba úgy döntött, magyar versenyen nem indul többet.”
Ismét érdekes, mi több tipikus eset, megint rossz hír, a pálinkaversenyzés modernkori történetéből. Gondolhatnánk, hogy mindez nem igaz, sőt sokan azt gondolhatnák, eddigi e tárgykörben írott gondolataimról, hogy az mind félreértés, mi több a helyzet rossz értékeléséből levont téves konzekvenciák sorozata, vagy netán rosszízű, hamis megközelítése a versenyek rendezésének, a zsűri szakmai munkájának. Bár csak az lenne!
Nem, itt ismét arra találunk bizonyítékot, bármennyire fáj -van akiknek nem-, hogy a versenyek tisztátalanok, nem szakmai alapon működnek, a „szak-zsűri” döntéseit érdekcsoportok elvárása határozza meg, melyhez statisztál a kellően szponzorált, „lojális" szervezők hada, és a szakma ellen, egyéni érdekek mentén "elkötelezett", szakmai(atlan) stáb. Ez így persze kutyakomédia, egy lelkiismeret nélkül bonyolított pá(link)ás színmű képében, mégpedig több éve, sok felvonásban, ahol a szakmaiság nincs jelen, mert mindent elfed az "elő-utópárlati tipusú szakértők sokasága", így aztán (kozma)olajozottan működik a szakma erodálása, rombolása, elképzelhetetlen töménységben. Persze, mindez nem szúrja az érintettek szemét, orrát, mert ők a kedvezményezettek, a kiváltságosak ebben a játékban. Pedig hát árad az egész ügyből a romlottság, a szúrós, irritáló acetaldehides, dohos, savanykás űstíz, ám Ők mégis bírják, mert ellenálló a nyálkahártyájuk, edzett a gyomruk. Ők kemények, mint az illegálisan otthon főzött házi- pálinka, de a házipálinkával ellentétben – sajnos - Ők legálisak!
No, ezért kár! A szakmáért főként!