Mottó: „Nem az a célom, hogy igazam legyen, hanem az hogy igazat mondjak”
„Romain Rolland”
Nyilván lesz aki némiképp egyetért velem, lesz aki indulatosan, kétkedve fogadja mondandómat, és lesz olyan, aki erős felindulásból kutatni kezdi le és felmenőimet, majd vélhetően a meglelt családfámat emlegeti, és jelezni igyekszik, hogy menjek a francba a teljes rokonságommal együtt. Ez valószínű, és amennyiben az ilyen módon való megkeresés megingat bármilyen pálinkás megszólalásomban, akkor talán vezekelni fogok Szent Miklós színe előtt. Talán?! Ami viszont bizonyos, hogy az alábbiakban megfogalmazott véleményem nem a személyes bántás szándékával íródott, hanem egy „nagy ügy” zavaros hátterét mutatja, de az is bizonyos, hogy minden ügy mögött azért mindig van valami, valaki.
Kezdem...
Mi is a pálinka? A törvényt leegyszerűsítve, a pálinka Magyarországon termesztett gyümölcsből készül, adalékanyagok hozzáadása nélkül. Mondjuk ez a lényeg! Elvben, ha ezen törvényi előírások szerint járunk el, akkor kész a pálinka, a hungarikum? Nem, nem, a pálinkafőzés, a készítés, az alkotás ennél sokkal bonyolultabb, a folyamat feltételez megfelelő technikát, technológiát, szakembert, és még egyéb más adottságot. Ha így minden az utóbb említett komplexitásában megvan, akkor születik a pálinka, ami érthetően fogalmazva, lehet nagyon jó, jó, közepes, gyenge és rossz. Itt az első problematikus pont, nevezetesen az, kinek mi a jó, a rossz és így tovább?
A válasz kettős, egyrészről a fogyasztó értékítélete fontos, mert a pálinkás belőle él, de ez a fogyasztói minősítés manapság szakmai értelemben, még nem feltétlenül a minőséget fedi. Ez nem nagy baj, pontosabban ez nem a fogyasztó hibája, hibája viszont mindazon pálinkafőzőnek, aki a szakmaiságot nem tekinti prioritásnak, aki sokszor nem csak a szívét teszi a pálinkába, hanem mondjuk az előpárlatot, az utópárlatot is. És ez már hiba! Ennek egyenes következménye a fogyasztási kultúra alacsony szintje, a minőség iránti igény küszöbértéken tartása. Akkor, amikor azt mondják, hirdetik, hogy a pálinka akkor jó, és férfias, ha kemény, ha az kicsit csíp, olajosan „vastag”, amikor illatintenzitása azonos a főtt, savanyú jegyekkel, hát ez borzasztó, szánalmas! Mert az ilyen pálinka az egyszerűség okán, szakmai hibáktól hemzseg, hibás párlat, az acetaldehidtől szúr, a kozmaolajoktól „vastag”, az utópárlatoktól savanyú, és így tovább. Ebben a helyzetben kár a fogyasztóért, kár a pálinkáért!
A másik válasz a szakmai válasz, mert aki tanulta, ismeri, gyakorolta a pálinkafőzést, ezzel felvállalva a szakmaiságot, egyszerűen szólva a felelősséget, az jól tudja, hogy a pálinka minőségnek, a korrekt minősítésnek megvannak az ismérvei, a tipikus jellemzői, a minőség értelmezhető továbbá a technológiai-technikai törvényszerűségeken keresztül is, és bizonyos kémia-fizikai folyamatok eredményeként. Tehát a minőség nem csak egyszerűen szubjektív értékítélet, - ez legyen a fogyasztó kiváltsága - hanem a döntésképes, képzett szakember állásfoglalása a fenti kritériumok alapján, a saját szubjektumainak korlátok közé szorítása mellett. Ez belátom nem egyszerű feladat, kevés ilyen szakember létezik, ekkor viszont a különböző versenyek versenyeredményei erősen kétségesek, nem a realitást, az értéket mutatják. Kár az ilyen versenyekért!
Szóval, ma Magyarországon sok-sok gyenge minőségű pálinka van, (és persze van sok jó pálinka) így aztán ezzel a nem túl szívmelengető megállapítással eljutottam a hazai, különféle címen meghirdetett versenyekhez, az ott publikált eredmények jelzős szerkezeteihez. Az ország legjobb pálinkája, nemzeti kincs, az ország legjobb kereskedelmi főzésű, bérfőzésű pálinkája, a világ legjobb pálinkája, és így tovább?! No, de ez így nem lehet igaz, és nem is realitás, ugyanis ma már ismerünk legalább két Országos Versenyt, sok-sok regionálissal kiegészülve. Nos, akkor melyik verseny az igazi? Hol lehet, szabad az említett „megtisztelő” címeket kiosztani? 
Fentiek értelmében, akkor végül is melyik pálinka lesz az Ország Legjobb Pálinkája, ki állapította meg ezt a nem túl szakmai tényszerűséget? Ez hihetetlen bátorságra, indokolatlan szakmai önteltségre utal, ez nem más mint a pálinkafogyasztó félrevezetése, a szakma leértékelése, az önös érdekek inkorrekt érvényesítése. Ez kinek, kiknek az érdeke? A kijelentésem annyiban kiegészítendő, és ez így korrekt, hogy pl. az említett „Ország legjobb pálinkái -ismerem őket- jó színvonalú pálinkák, de szakmai értelemben, valamint az említett kaotikus verseny és bírálói rendszerben, biztosan nem a legjobbak! Ez így káosz!
Ezek után, mindezek ellenére mégiscsak azt mondom, hogy nem lenne baj, nem baj ha sok verseny van, ha ezek a versenyek nem lobbicsoportokhoz kötődnek, ha ezek szakmai alapokon működnek, ha ezeknél a szakmaiság a mérce, ha ez tényleg a pálinkáról szól, mégpedig a jó pálinkáról, a minőségről! De nem így van! És ha nem így van, akkor ebből az következik, hogy a versenyeket szervező szervezetek rosszul, szakmaiatlanul, koordinálatlanul, egymással versenyezve folytatják méltatlan, öncélú tevékenységüket, hangzatos filozófiával, az együttműködés szándéka nélkül. Hát ennek mi értelme? Talán az, hogy ennek talaján kialakulhatnak szekértáborok, melyek szétaprózzák a szakmát, a közös erőben rejlő szakmai lehetőségeket. Ez vajon miért van? Ez kinek, kiknek az érdeke?
De, néhány gondolat erejéig nézzük meg a pálinka minősítés folyamatát, a bírálók ténykedését, mindez hogy néz ki manapság...
Azt tudjuk, hogy a versenyek legfőbb kellékei, a pálinkákon túl, a jó versenybírák. 
Hát itt meg kell állni! Jó, persze tudom, ebben az országban megszámlálhatatlan "szakértő" létezik, sőt egyre többen lesznek, legalábbis a kinevezett, az önjelölt szakértők, akik csak beszélnek a sablonos, jól betanult, illat-és íz alkotókról, a „zavaros” párlatrészekről, a misztikus technológiai hibákról, akik nincsenek kellő elméleti-gyakorlati ismeretek birtokába, sajnos így a végeredmény kiszámítható, minőségi munka nem várható. Azt gondolom ők nem igazi bírák, ők nagyon sokára lesznek igaziak, ha lesznek. Tulajdonképpen nem csak ezzel van a baj, mert ilyen volt, és lesz, a felelősség inkább azoké, akik elhitetik az említett "szakértőkkel" azt, ami nem az. Itt is lobbik működnek negatív értelemben, "szakértő" barát ajánl "szakértő" ismerőst, így aztán semleges szakértők sokasága semlegesíti a pártatlanságot, a pálinka, a szakma és nem utolsó sorban a fogyasztó kárára. Ma Magyarországon lehet valaki néhány hónapos tanfolyamot követően főzőmester-pálinkafőző, lehet valaki néhány bírálói tréning után szakértő-bíráló, kellő elméleti és gyakorlati ismeret nélkül, csupán azért, mert éppen a verseny szponzora, vagy egy pálinkafőzde tulajdonosa, vagy egy társaság vezető beosztású képviselője, hiányos szakmai múlttal, virtuóz szakmaiatlansággal. Hát, ez az igazi magyaros virtus!
De egy pillanatra ugorjunk vissza a versenyekhez...
Vagy talán ne menjünk sehova sem, hiszen ha valaki az említett módon
kapta meg a bírálói képzést, és lett bíráló, akkor talán -józan ésszel -nem is lesz, nem lehet verseny? Vagy mégis? És lesz, mégpedig nem is akármilyen, kifognak osztani 70 %-nyi érmet, díjat, így mindenki jól jár!
Megérte, megéri? Nézőpont kérdése, aki a díjat adja az is boldog, mert
adhatott - volt bőven - aki kapta, a pálinka, Ő is rendben van, mert
akkor is kapott ha jó volt, akkor is amikor nem! Senkit sem zavar! Ekkor születnek a „szakértő bírálók” által kiválasztott „nagy pálinkák”, majd egyszer csak eljön az az idő, amikor eljutunk az igazi csúcsra, ahol a végén már minden pálinka a legjobb lesz, és ekkor a további versenyekre sem lesz szükség, mert minden és mindenki a helyére kerül. Érdekes jövőkép! Inkább talán kor és kórkép!
De létezik egy másik, kissé más példa is, melyről 2009 tavaszán a médiákból
értesültünk. A bécsi nemzetközi versenyen – ahol cca. 13 ország pálinkái versenyeztek - kiváló teljesítményt ért el az egyik magyar pálinkafőzde, az Ő nyertes pálinkáit a világ legjobb pálinkájaként kommunikálták. Persze ez nyilvánvalóan nem igaz!
Ettől függetlenül, tényleg siker! Méltó hírnevet szerzett a magyar pálinka. Ibsen azt írta, "szép dolog az, ami nagy, de nagyon messze van tőlünk.". Nos, hát Ibsennek most nincs igaza, mert a pálinka szakma egy része az Ibseni filozofikus messzeséget, most és itt, szakmaisággal legyőzte, s eljutott a szép pálinkák meseszép világába, de fogalmazzunk pontosan, a szép pálinkák meseszép Európájába!
Ha az Ibseni filozófia mentén tovább megyünk, egyszer majd valóban el fogunk jutni a világ pálinkáinak sorába, a világbajnok párlatok társaságába. Persze ez csak akkor lehet, ha majd a világot nem csak 13 ország képviseli, hanem valamivel több. Egyenlőre azért maradni kellene a valóság, a realitás talaján, kár a csúsztatásért, a megtévesztésért, mert az eredmény így is szép!
Fentieket összegezve talán nagyobb alázattal, kisebb önbizalommal kellene kezelni ezeket az erősen szakmai kérdéseket, mert az önámítás előbb-utóbb értéktévesztéshez, szakmai torzuláshoz vezet, ami nem jó a fogyasztónak, nem jó a szakmának, továbbá az ilyenformán publikált eredmények tényszerűen nem igazak, ezért megtévesztőek, az meg nem lehet cél, bár a marketing értékük kétségtelenül jelentős, ami persze kell, de nem ilyen áron! A mai marketing gyakorlat is némiképp torzult, leegyszerűsítve, ha az említett értéktévesztés jelen van, az önbizalom nagyobb mint az alázat, akkor lesz gyenge minőségű pálinka, kiváló megjelenéssel, erre sok-sok példa létezik, vagy jó pálinka gyenge kiszerelésben, ez a jobbik eset. Én az utóbbit választanám! De ez tényleg szubjektív!
Tudom azt is, hogy nehéz a pálinkafőző helyzete, mert sokféle igénynek, kritériumnak kell megfelelnie, nehéz azt a kényes egyensúlyt meglelni, ahol a szakmaiság, és a gazdasági érdekek kellő összhangban vannak. Hiszen illik olyan minőséget produkálni, ami a piacon érték, azt keresik, a fogyasztó elégedett. Ha ez sikerül, akkor a főzdés, mint vállalkozás profitál. Ez lenne az ideális. Nyilván a dolog fordítottja sem lehet cél, amikor kiváló szakmai kuriózum, produktum keletkezik, de az piacidegen, a fogyasztói ízléstől távol áll, a fogysztó nem fogadja be, tehát a szakmaiság öncélú, a fogyasztói igényeket figyelmen kívül hagyja. Ilyenkor kell egy optimális egyensúly, amikor vélhetően mindenki jól jár.
Mindent összevetve, nem egyszerű a feladata annak aki már pálinkás, aki majd az lesz, nem lesz egyszerű a dolga, mert a pálinkafőzés minden kapcsolódó részterületével egyetemben, minden ellenkező híresztelés ellenére SZAKMA, ahol azért most is elmondom, „nem mindenki muzsikus, akinek hangszere van”!.jpg)
